Pasik és Csajok. Kapcsolatok. Szerelem?

Szóval, szóval... Ismét itten. Egy kimerítőnek mondható hét után.

Ezen a héten volt a Valentin nap. Igen, a szerelmesek ünnepe, melyen mindenki megajándékozza párját és nagyon szerelmes lesz.

Arra az egy napra. Mer ugyan miért másért lenne ez a nagy ajándékozási láz és a hirtelen jött nagy szerelem, melyben az oly sokszor vitatkozó, veszekedő párok is egymás keblére borulnak és vad csókolózás közepette mondják, hogy szeretlek!!

Igen olyan szép is ez, mikor minden szerelmes fiú, kezében vörös rózsával igyekszik szíve választottjához... és boldogan átnyújtva mondja eme bűvös szót: Igen, szeretlek!

Ez szép dolog. Csak kérdem én nem kellene ennek mindig így lennie? Úgyértve, az év további 364 napján is? És nemcsak ezen a bizonyos "ünnepen"?

Miért kell a szeretetet és szerelmet naptári naphoz kötni?

Egy olyan ünnephez, amely ráadásul nem is a miénk... Ez is egy angolszász hagyomány, mikor is a "hűvős" és "rideg" angolok megajándékozzák szívűk választottját, mer a legtöbb esetben csak így tudják kimutatni szeretetüket.

És mi, magyarok is ilyenek vagyunk. Ilyenek vagyunk?

Átveszünk olyan ünnepeket, melyekhez a mi kultúránknak semmi köze, azt gondolom. De ennek is van másik, sokkal kézelfoghatóbb oka... mégpedig a PÉNZ! Illetve az üzlet. Jó kis üzlet!

És szerintem az időzítés sem véletlen (febr közepe...) Hogy miért is?

Hát, ugye köztudott, hogy a karácsonykor az emberek szintén vásárolnak. Méghozzá nem is keveset. És költenek, nagyon sokat....

Ezért a januárban általában "meg kell húzni a nadrágszíjat", hiszen sokan még a karácsonyt nyögik!

De februárra már talán-talán összeszedik magukat. Egy kicsit. Meg ez a hónap nem is olyan hosszú, hamarabb jön a fizetés is (14-ére már mindenkinek meg kell hogy jöjjön a fizu) így hát tegyünk be egy ünnepet. No, nem nagyot, csak hogy éppen lehessen vásárolni. Meg hát a boltok forgalma is elég langyos is február tájékán, hát fel kell dobni valamivel.

És íme, megszületett a Valentin-nap. A kereskedők (valós és ál) és a vendéglátás nagy-nagy örömére! Tessék, csak tessék: vegyék a rózsát, a párnát, a szivecskés zoknit, törölközőt meg szivecskés lámpaernyőt...

Persze, most mindezekből az jöhet le, hogy Én mennyire ellenzem ezt az ünnepet, meg folyton csak pesszimista vagyok, de ez nincs teljesen így...

Tudniillik, én is a kereskedelmet tanulok (immár sokadik éve) tehát valószinű az isten sem ment meg, hogy kereskedő legyek, így a Valentin nap nekem is ünnep. Az kell hogy legyen...

Dehát, valahogy nem tudok megbarátkozni vele. Olyan tudathasadásos állapot ez! Az egyik felem azt mondja, h igen, ez kell, ebből (is) fogsz megélni, míg a másik.....

Szerintetek?

Végre itten vagyok.

Már nem is mondom, illetve írom hogy milyen régen nem is jártam itt.

Igazából akartam jönni, meg nem is. Mindig olyankor jutnak eszembe nemes gondolatok, mikor nem vagyok gépközelbe.

Amikor meg idejutok, nem tudok semmit sem írni! Ez gáz!!

De azért megpróbálok. Szóval, valahol ott tartottam, hogy kell egy kapcsolat.

Néha érzem, hogy tényleg kéne. Néha meg annyira nem...

Mostanában inkább én vagyok az, aki segít másoknak az Ő kapcsolataik megoldásában. Élvezem a helyzetet, mert ezen az oldalon még nem nagyon voltam. Kivűlállóként könnyebb látni dolgokat, tanácsot adni ....

Mint legutóbb. Olyan embernek adtam tanácsot, akiről nem is gondoltam

hogy valaha szüksége lesz az én tanácsomra. Az már egy más kérdés, h megfogadja-e, de mindenesetre úgy néz ki, hogy mostanába kezd ugy viselkedni, mint aki megfogadta!

Hát, én szurkolok neki az biztos...

A hétvégén nagyon sajnáltam, hogy nem sikerült elmennem bulizni egy hozzám közel álló ismerősömmel. Nagyon bánt a dolog, mert igen közel áll hozzám...

A jövő héten összehozzuk, az bizonyos! Ha törik, ha szakad!!!

Meg megigértem Szisszának, hogy frissítem a blogot. Szóval, most frissitettem. Nem nagyon, csak kicsit....

Kedves Naplóm!

Mint ahogy hófehérke mondta volna, ez e hét is gyorsan elment :))

Tényleg nem is tudom hogyan van ez, de a napok nagyon hamar eltelnek. Suli meg meló, meló meg suli és itt a hétvége! Bár ebben a hidegben nem is bánom, hogy gyorsan mennek a napok, hamarabb kitavaszodik talán!

Egyik ilyen szürke hétköznap azzal próbáltuk meg feldobni a haverommal, hogy érdekes témákról beszélgettünk. (mindig megpróbáljuk feldobni vhogy, mer unalmas tud lenni a meló)

Teritékre került a kapcsolatok, ill. hogy milyen kapcsolatokra van szüksége az embereknek?

Mer ugye mindenkinek kell egy párkapcsolat! (vagy egy pár-kapcsolat?)

Szóval, mivel a múltkor az ismerkedésről értekeztem ez valamelyest kapcsolódik előző bejegyzésemhez....remélhetőleg

Egy igazán tartós, hosszú kapcsolathoz szerintem két dolog kell: idő és energia(-ráfordítás)

Pont az a két dolog, melyből a lehető legkevesebb van manapság az embereknek (pénzről most nem is beszélek)

Persze, most jöhetnétek azzal, hogy egy igazi kapcsolatban nem számít az hogy mennyi energiát kell belerakni, mer a szerelem az fontos, átsegít a nehéz időszakokon, de ez csak önámítás.

A szerelem egy illuzió szerintem. Olyan mint a drog. Menekülés a való világból, valami olyasmi, amire mindenkinek szüksége van! De tényleg!

Csak aztán, ha elmulik, akkor ott állunk illuziók nélkül és nem biztos, hogy az már olyan mint amilyen volt. Amilyet akartunk.

A kapcsolat legyen:

a) hosszú: sok idő kell, míg egy embert megismerünk, kiismerjük és lassan, de biztosan egyre közelebb kerülünk hozzá! Nem mehetünk ajtóstól a házba.

A hosszú, romantikus estek, éjszakák, meghitt beszélgetések....

Lassan nyílunk meg, fokozatosan, mindig tudunk újat mutatni a másiknak. Legalábbis megpróbálunk!!!

vagy:

b) rövid: viszonylag hamar megismerjük a másikat, sokat vagyunk vele együtt. Gyorsan átesünk a dolgokon, hamar megnyílunk, felfedjük titkainkat, vágyainkat! Vannak ugyan romantikus esték, de inkább több a kevésbé romantikus, több barátkozás, sülve-főve "együtt levés".

Hogy melyik a jobb? Ki tudja! Véleményem szerint az első a konzervatívabb, a régiesebb, a tradicionálisabb, míg a másik a gyorsabb, modernebb, de kevésbé tradicionális.

Tekintettel arra, hogy felgyorsult világunkban még arra sem nagyon van időnk, hogy azokkal tartsuk a kapcsolatot, akiket már jól ismerünk, így nagyon nehezen működhet az, hogy egy olyant próbáljunk meg megismerni, aki számunkra az elején idegen!!!

Így talán a rövid, de több kapcsolat mellett tenném le a voksomat, de akkor hol marad az élvezet? A romantika? A vágyakozás?

Nehéz a döntés és szerintem nem is lehet egyértelműen jó vagy rossz döntést hozni...

Szerintetek? The choise is yours!!

Bye

Karesz

Itten van a második rész...

Szóval, tudni kell ismerkedni.

Hogyan kezdjük? Egyáltalán, hol kezdjük?  Nos, szerintem ismerkedni bárhol lehet, ahol csak az ember megfordul!

Nem igaz, hogy csak szórakozóhelyen, meg interneten, meg társkereső révén... (mellesleg a társkeresők nagyon jól megélnek abból, hogy NEM TUDUNK ISMERKEDNI.. na mindegy)

Pl a buszmegállóban! Hála a BKV áldásos tevékenységének, elég sokat kell időznünk ilyen helyeken, így bőven van alkalmunk arra, hogy emberek társaságát élvezzük. Csak kell találni valami közös pontot, közös eseményt, ami minket és az adott személy összekapcsolja (pl: ruházat, mobiltelefon) és meg kell tenni az első lépést...

Na és itt jön be az,hogy nem tudjuk megtenni az első lépést! Mert zárkózottak vagyunk és nem tudjuk a másik mit szólna hozzá, ha megszólítanánk!

Illetve nem attól félünk, hanem a visszautasítástól. Igen, mert attól félünk, hogy visszautasítást kapunk és azt ugye senki sem szeret kapni. Így inkább nem is kockáztatunk... De mi történik ha visszautasítanak? A világon semmi. Megyünk tovább. És ha nem? Na, akkor már kialakulhat a beszélgetés. És, abból ugye, bármi lehet. És akkor már tudjuk, hogy megérte megtenni a kezdő lépést. Bátraké a szerencse!

A diszkóban pedig nem köttetnek hosszú kapcsolatok, mert oda általában nem azért mennek az emberek. Mégis sokan ott keresik a boldogulást.. Furcsa, nem?

Az elmult héten velem már megint nem sok dolog történt, elkapott a mókuskerék, sok lemaradásom van, meg beadandókat is kell gyártani a suliban.. Szóval, nehéz tartani a tempót! A blogom frissitése is elmarad néha.. De bepótolom!

De a hétvégi bulin nagyon jól éreztem magam, tök örültem, h a szülinapomon ennyi jó arc vett részt! Meg Karaoke-ztam is. Életemben először! Nagyon jó volt!!!! Az én imádott unokahugimmal együtt jól éreztem magam és Ő is!

A buli elött átjött és tök jót dumáltunk. Kapcsolatokról, szerelemről, bánatról... úgy, ahogy egy 18 éves lány látja! Aki a koránál jóval komolyabb, szerintem. És persze, úgy beszélgettünk, ahogy egy 23 éves "vénember" látja !

A többit meg megírom késöbb..

HOLNAP!!!

Bye

Végre itt, már nagyon vártam!

Rég írtam ide, kedves naplóm, de ez nem rajtam múlt! A rendszerkarbantartás miatt nem tudtam Én se belépni. Már tök ideges voltam... De örülök, hogy végre műxik és remélem, nem kell többet ilyen hosszan nélkülöznünk a weblap-elérhetőségét! Köszönöm!

Az elmult napok megint a munka jegyében teltek el, mellette természetesen az internetezés és egyéb, lakáson belüli tevékenységek tették ki időm nagyrészét. De mit is akar az ember ilyen farkasordító hidegben odakint? Brrrr, már a gondolatától is kiráz a hideg...

Amugy szeretem a januárt, mer szülinapom van olyankor! Bizony ám, nemsokára itt van az is. No, persze, ez is szervezéssel jár és fogalmam nincs, mikor fogom ezt megtenni.

Rájöttem, azért nincs semmire időm, mer nincs rendszer az életemben.

Kellene egy terv, egy menetrend vagy ilyesmi, amely egy keretet ad a heteimnek! Nektek van ilyen? Mennyi mindent kéne csinálnom, csak mindig kicsúszom a dolgokkal! Túl sokat vállalok és túl keveset teljesítek ebből. Vigyázat, mókuskerék-veszély!

Most, elhatároztam, változtatok ezen. Korábban kelek, rendesen étkezem és elvégzem a teendőimet! Minden nap egy kicsit, hogy behozzam a lemaradásomat. És akkor nem lehet gond, remélem

A hétvégémről már inkább többet tudok mondani, mer a hétköznapok elteltek munkával.

Hétvégén találkoztam egy nagyon aranyos és csinos lánnyal! Végre össze tudtuk hozni, ennek nagyon örültem. Izgultam, természetesen, de igyekeztem nyugodtan viselkedni. Csomó témáról beszélgettünk, szerintem jól sült el a beszélgetésünk.

Érdekes téma az ismerkedés, illetve annak lehetőségei! 

Mert, ugye, mindenkinek kell valaki és ahhoz, h. valakink legyen, először meg kell ismerni, illetve TUDNI KELL MEGISMERNI!

Bizony, olyan ez, mint a biciklizés: először meg kell tanulni, de csak úgy fog menni, hogy gyakoroljuk!

De hogyan is kezdjük, ugye...

Hát, ezt majd holnap fejtem ki, mert már picit fáradt vok!

De jövök, megigérem!

Bye-bye szása

Kedves Naplóm!

Azt hiszem, úgy illendő, ha befejezem az előző sztorim végét, tehát onnan folytatom, hogy...

....átmentünk egy másik helyre. Sajnos az átmenetel is zökkenős volt, mert ugyan az a szórakozóhely kábé két utcányira volt, így is sikerült a barátomnak egy forgalom elöl elzárt területen áthajtania! Ez nem is lett vna baj, de az élesszemű yard is ott posztolt. Feljelentik, azt hiszem. Az egészben az a legrosszabb, hogy Ő nem is akart átjönni a másik helyre, csak mi erősködtünk... Egy kicsit Én is felelősnek érzem magam a történtek miatt!

Aztán átértünk, de az a hely.... hát inkább nem mondok semmit. Kicsi, sok ember, a zene az valami elfuserált rock+drogos techno, szóval nem is ragozom. És hát az emberek...izé...az sem nyerte el tetszésemet, szó mi szó. De nem károgok tovább, hiszen azért volt jó oldala is. Pl: hogy a Zsolti nevű srác (tudjátok, aki áthívott minket) meghívott mindnyájunkat pezsizni, meg hogy koccintsunk. A többiek csak bele-bele nyaltak a pohárba, én meg kiitam egyszuszra. Na, jah, aki ezen nött fel...

Srác meg is jegyezte, úgy iszod, mint a vizet!!

De ekkor már nagyon fáradt vtam. Szégyenszemre le is léptem kettőkor...

Az ismerkedés ezen a helyen szinte lehetetlen volt! Egymást érték az emberek, mindenkinek müanyag pohár sör a kezében, meg kissé igénytelen kinézet.. Nem tudom, Én biztos nem csinálok reklámot ennek a helynek.

No de inkább a héten eddig történt eseményekről. Melinda (akiért összejöttünk bulizni) másnap irt, hogy hazaértem-e épségben, meg hogy köszöni hogy eljöttem. Szívesen, máskor is Mel, ez jól esett!

Tényleg az ember holtfáradtan elmegy, meg nem is érzi jól magát és nem is maradna meg benne túl jó emlékként, de ez az apró mozzanat helyreteszi a dolgokat. Így máskor is szívesen elmegyek, még törött lábbal is :))))

Egy kis odafigyelés és az emberek máris másképp reagálnak dolgokra..

Érdekes, nem?

A keddi vizsgákat letudtuk, úgy hogy egyszer az egyik lány segített (Süti) máskor meg a másik (Betti) Köszi csajok, jók voltunk!!

Délután meló. Ebben meg az tetszik, hogy nagyon jól el lehet dumálni pakolás közben. De tényleg nagyon jól megy az idő. Az egyik legjobb haverommal megyünk mindig és mindenről el tudunk dumálni. Tényleg, nem csak a fiús témákat vesézzük ki (autó+csaj+foci szentháromság!!) hanem magasabb témákat is érintünk. Pl: munkaerő-vándorlás, családi problémák megoldásai, közeli jövőkép stb.

Msn-en pedig sokat csevegek. Most éppen Sütivel beszéltem meg minap, hogy megyünk kiállításra. Igen, kiállításra. A Szépművészetibe. Tényleg, már nagyon várom. Igazán jó lesz, rég voltam ottan. Ragadjon Rám valami kúltúra végre!!

Emberek, nincs igazam? :-)))

Az meg hogy Sütivel megyek, csak hab a tortán!!

Ja és a Szisszel meg továbbra is tartom a kapcsolatot, csak mostan elfoglalt (Ő a volt ált isk. oszttársam). Aranyos csajszi, csak állítása szerint is vannak hangulatingadozásai! Hát, igen, a női szeszély :-)))))

Sokszor veszekszik emiatt is a barátjával, ami szerintem nem túl jó. Bár, ki tudja, vannak olyan kapcsik, melyeket épp a sok veszekedés visz előre...

Szerintetek kell a veszekedés vagy nem?

Szerintem nem. Nem feltétlenül, meg lehet beszélni a dolgokat, mégha az ember heves vérmérsékletű is. Ha intelligensen nem lehet megbeszélni, felhevülten mégúgyse megy. És ilyenkor olyat is a másik fejéhez vághatunk, amit késöbb megbánhatunk, de nagyon.

Győztes-győztes elvet kell alkalmazni, hogy mind a két fél relatív jól jöjjön ki belőle. Nehéz ügy, de meg kell próbálni.

Szóval, mostan így ennyi jutott, holtfáradt vok, leragad a szemmmmeeeemmmmm.......................

Byeeeeeeee.........

Újra itten...

Kezdeném azzal, hogy sikerültek a vizsgák, mégpedig nem várt jó eredményekkel. Mer egy 3-as és egy 4-es azért jónak számít, tekintve a jegyzetek felett töltött órák számát! (órák? lehet hogy tulzás ez is:-)))

De a neheze még csak most jön. Én viszont nem aggódom, mer gyaníthatóan mindenki el fogja kezdeni a 2. félévet, mert ugye szükség van a pénzünkre a suliban!!

A hétvége ismételten a szórakozás jegyében telt el eddig. Szombaton baráti fociösszejövetel volt, bár a hangulat cseppet sem volt baráti. Sajnos, sokan úgy értelmezték a focit, hogy csak rúgdosni kell. Vmit. Mindegy, hogy mit. Ennek köszönhetően a sípcsontom enyhén göröngyös lett... De nem sírok, hiszen ez benne van.

Viszont eléggé kihatott ez a szombat estére is.

Kezdve azzal, h. a haverom megsértődött Rám a foci miatt és nem jött el este bulizni. De kérdem én, mi köze van bulinak ehhez?

Aztán meg, ugye én is teljesen kifáradtam, alig tértem magamhoz.

Elindultam hát a régi osztálytársnőimmel bulizgatni. Ja és felhívtam egy lányt, aki szintén le akart jönni és Én bíztam benne, hogy lejön, de végül is nem jött le.

Fáradt volt, mint mondta. De örülök, hogy elértem, mert igazán nehéz Őt elérni telefonon! (Hogy most nem a saját telómról hívtam, egyből felvette!! Érdekes, mi?)

Majd legközelebb összehozzuk.... Remélem, hogy így lesz! (Ha olvasod Te is ezen sorokat, nyugtass meg engem!!!!)

Szóval bulizás.

Belépve az ajtón azon gondolkodtam, h miért van nemek szerinti megkülönböztetés a jegyárakban? Hol is van az az egyenjogúság?

Nem azért, mintha a 200 Ft-s különbség földhöz vágna, de mégis!

A moziban, szinházban, múzeumban stb. miért nincs külön fiú meg lány jegy?

Ezen gondolkodtatok már?

Szerintem ennek inkább ilyen lélektani tényező lehet. Mintha azt akarnák sugallni, h lányok, nektek jobban örülünk, gyertek minél többen!!

Ha ugyanannyi lenne az ár, akkor kevesebben jönnének?

Akinek alig van pénze a beugróra (tételezzük fel a lányoknak ezért is olcsóbb), az hogyan fog fogyasztani a pultnál? Mer abban van a bevétel...

Végre bejutottunk. Volt velünk egy 3. lány is, nevezzük H-nak. Első ránézésre csinos, helyes, de roppant visszahúzódó. És talán kicsit félénk is. Tudtommal facér is, de nem nagyon erölködik, hogy legyen valakije. Még táncolni is csak a barátnőivel táncolt, de velük hevesen. És a fiukkal miért nem?

A dizsiben táncolni kell. Ezért van. És a tánc, elsősorban, egy fiú és lány között müxik. Erre találták ki. Hogy nézne ki egy Strauss-keringő két lánnyal egy párban? Vagy egy tangózás?

Szerintetek miért alakult ki, hogy a körbeállva táncolunk(azonos nemüek) és nem vagy csak ritkán táncolunk párban?

Egyáltalán, szokás még valakit "táncba vinni"?

Én ennek megfelelően cselekedtem és próbáltam táncba vinni a lányokat. Igazából csak az egyik hajlott rá úgy istenigazából, de vele nem igazán jött össze, mert csak 152 cm és nagy a szinteltérés köztünk :-DDDDDD

(Bocsi É!!!)

Aztán kitalálták, hogy menjünk át egy másik helyre. Ez az ötlet egy sráctól származott, akivel ott taliztunk lent. A lányok ismerték, Én nem.

Mondtam, hogy nekem mindegy, ugyhogy....

Hogy mi történt ezután, azt majd leírom...

Bye 

Hát, helló!

Most szeretnék közzétenni egy olyan kis elgondolkoztató írást, melyet az egyik tanár olvasott fel az egyik óra elején!

Nem hittem volna, de a suliban tényleg lehet TANULNI!! De nem a könyvekből, meg a jegyzetekből...

Mai világunk...

KORUNK PARADOXONA, hogy magasabbak az épületeink, de kicsinyesebb a természetünk, szélesebbek az autópályáink, de szükebb a látókörünk.

Többet költünk, mégis kevesebbünk van, többet vásárolunk, de azt kevésbé élvezzük.

Nagyobbak a házaink és kisebb a családunk, több a kényelmünk, de kevesebb az időnk.

Több képzettséggel, de kevesebb értelemmel, több tudással, de kevesebb belátással rendelkezünk. Több a szakértőnk, mégis több a problémánk, több gyógyszerünk van, de kevesebb az egészségünk.

Túl sokat iszunk, túl sokat dohányzunk, túl meggondolatlanul költekezünk. Túl keveset nevetünk, túl gyorsan vezetünk, túlzottan dühbe gurulunk, túl sokáig fennmaradunk, túl fáradtan kelünk, túl keveset olvasunk, túl sokat tévézünk. Megsokszoroztuk javainkat, de csökkentettük az értékünket.

Túl sokat beszélünk, túl ritkán szeretünk és túl gyakran gyűlölünk.

Tudjuk, mi a jólét, de azt nem, hogy mi a JÓ LÉT.

Éveket adtunk az élethez, nem pedig életet az éveknek.

Eljutottunk a Holdig és vissza, de nehezen megyünk át az út túloldalára azért, hogy az új szomszéddal találkozzunk. Meghódítottuk a világűrt, de a belsőnket nem. Nagyobb dolgokat csinálunk, nem pedig jobb dolgokat.

Megtisztitottuk a levegőt, de beszennyeztük a Földet. Meghódítottuk az atomot, de az előítéletet azt nem.

Többet írunk, de kevesebbet tanulunk.

Több tervet szövünk, de kevesebbet teljesítünk.

Megtanultunk rohanni, de várni nem. Több komputert gyártunk, hogy több információt tároljunk, hogy több másolatot készítsünk, mint valaha, mégis egyre kevesebbet és kevesebbet kommunikálunk.

Ez a gyors étkezés és a lassú emésztés kora, a nagy emberek és a kis jellemek, a kiemelkedő hasznok és a sekélyes kapcsolatok időszaka.

A kétkeresős jövedelmek, ám gyakoribb válások, a tetszetősebb lakások, de szétesett otthonok korszaka.

A villámutazások, az eldobható pelenkák, az egyszer használatos erkölcsök, az egyéjszakás tartózkodások, a túlsúlyos testek kora ez, és a tablettáké, melyek mindenre jók: felvidítanak, lenyugtatnak, ölnek.

Olyan idő ez, amikor sok van a kirakatban, de kevés a raktárban.

Az élet nem azzal mérhető, milyen sokáig lélegzünk, hanem azokkal a pillanatokkal, amelyektől elekad a lélegzetünk.

Hát, ennyi lenne...

De tényleg ilyenek lennénk?

Hát, újra itt!

Nagy tanulás közepette :-))) ismét billentyűt ragadtam! Hogy megosszam a gondolataimat itten veletek....

Hol is kezdjem? Talán ott hogy a szerdai management vizsgára többé kevésbé sikerült felkészülnöm, remélem meglessz az átcsusszanás...

A számvitelt meg inkább hagyjuk. A tanárnő azt mondta: nem akar látni senkit a pótvizsgán! Remélem, így is lesz!

Ja, megkérdezték Tőlem, nem vagyok-e túl fiatal ahhoz, hogy ilyen dolgok foglalkoztassanak?  23 évesen szerintetek korai? Szerintem sohasem korai elkezdeni megismerni ezeket a dolgokat. Ebben élünk!! Muszály kezdenünk vele valamit!

Szóval, örülök neki hogy ilyen sok barátom van. Való igaz, sok időmbe és energiámba telik, hogy fenntarsam velük a kapcsolatot. De a szabadidőm megér ennyit. Vagy nézzem inkább a Barátok Köztöt?? Na, neeeeeee!!!

Pl: Minap szerdán is épphogy hazaértem, megkajoltam, meg leültem elolvasni a méljeimet, ekkor hívott az egyik legjobb haverom, hogy jöjjek már a Liszt F. térre, mer itt van egy ismerősünk, hazajött Londonból, erre a pár napra és jó lenne vele talizni stb!

Gondolhatjátok, épp akkor értem haza a városból most meg menjek vissza? Hnap meg vizsga... Na sebaj!!! Ő megérdemel ennyit, bepatannás a kocsiba és ismét irány a belváros!! (Tudni kell, hogy Én egy peremkerületben lakom (22.-ik) és onnan elég hosszú út bejutni a belvárosba...)

Szóval, nagyon jót beszélgettünk, sőt hangosan nevettünk is a régi sztorikon, (néztek is ránk a "sznobok", már bocsi a kifejezésért!) meg tök fesztelenül beszélgettünk kényes témákról is! Kiderült, hogy ennek a lánynak kint egy 41 éves barátja van (a lány 23), aki szinesbőrű. És tök jól megértik egymást és ez annyira jó! Nem számít a korkülönbség sem...

Vajon itthon mit szólnának hozzá? A szülei? A barátai? - Jó kérdés!!

Megdumáltuk, szombaton is talizunk! Már alig várom.... :-)

Aztán még van egy komoly dolog, amin még gondolkodom, hogy leírjam-e?

Mindenképpen várok még legalább egy hetet, hogy meglássam, hogyan alakulnak a dolgok. Elöljáróban annyit, hogy egy osztálytársnőmről van szó, akivel finoman szólva sem felhőtlen a viszonyom...

Csajok miért nem értik meg néha, ha valaki kedves velük, meg figyelmes, az nem jelent feltétlenül nyomulást????  Baráti odafigyelés nem létezik?

Na mind1...

Nemsokára jövök vissza.... 

Bye

Kedves Naplóm!

....Szóval, ott tartottam, hogy elindult a buli és nagyon jól éreztük magunkat. Elindultunk hát a tánctérre, ahol is már igen sokan tánciztak. Mi is egyre hevesebben tánciztunk és hát közel kerültünk néhány igen csinos lányhoz és utánna velük tánciztunk és..... blablabla.... Mindenki ismeri a történet végét. (Elárulom, nem történt semmi különös) De ez most itt nem is fontos.

Inkább, hogy mit is gondoltam arról is ami itt történik. Egyszerű: ösztönök. Illetve ösztönök kivetkőzése, vagy elfojtása, de mindenképpen valami olyan erő, amelyet igyekszünk elfojtani ideig-óráig! Ki jobban, ki kevésbé, ki bevallja, ki nem, de Tény: mindannyiunkat ez vezérel!

Akkor miért nem hagyjuk, hogy ezek irányítsanak legalább egyszer-egyszer, amikor igazán jól akarjuk érezni magunkat? (mondjuk az év utcsóó napján!)

Megmondom én: a környezetünk miatt! Illetve a társ. normák miatt, az, hogy ez nem elfogadott a még a társadalmunk számára. Nem, az kizárt, hogy jól érezzem magam, engedjek az ösztöneimnek, mit fognak Rólam gondolni a többiek?

Elárulom: irigykedni fognak.... ott legbelül, őszintén. De persze ezt kifelé nem mutatják, nem is mutathatják, hisz hogy nézne az ki!!

Mint az a lány, akivel táncoltam (Annának hívják) és megkínáltam egy kis pezsgővel, mire jött a "jóakaró" barátnője: Vigyázz, le akarnak itatni!" Na, jah, ilyen árak mellett igazán könnyű lenne, meg tényleg az a cél, hogy egy saját lábán megállni nem tudó lánykát cipelgessek a tudomisénhova.....Na ne!!!!!!

Szóval, ilyen gondolatok jártak a fejemben, illetve ezen kérdésekre kerestem (keresem) a választ!

Végetért a buli és igazán jó érzésekkel tértünk mindnyájan haza. Mindenki a saját otthonába, ha félreérthető lett vna....

A következő napoknak a tanulással kell telniük, gondoltam. És így is cselekedtem volna, ha...

Nem, nem, Én is az utolsó percre hagyom ezt, hiszen mindig van fontosabb! Most éppen egy rég nem látott ált isk. osztállytárssal való levelezés. Tényleg már vagy 9 éve nem láttam és tök megörültem neki. Aranyos lány, csak épp rossz passzban van... Na vajon mi miatt?? Nem, nem a munkahely, mégcsak nem is a fronthatások, hanem a kapcsolata miatt! Szegény, remélem megoldja!

Na most egy szusszra ennyit, majd ha jön még valami, majd szólok.

Mennem kell tanulni...